EN | HU

Magunkról

Van az a szerencsés helyzet az életben, amikor a hobbi lehet akár a hivatás is. 2023 elején Kolma Kornél és Lóránth Imre a ReGamEx-en immár sokadszorra találkozva döntötték el, hogy a retro játékok iránti szenvedélyüket és játékkiadó alapításával teszik teljessé. így született meg a PleasureBytes Games.

About PleasureBytes
Kornel Kolma "Ko-Ko"

Alapító

Kolma "Ko-Ko" Kornél

Kornél 12 éves korában kapott egy Commodore +/4-et és ez mindent megváltoztatott. Egy évvel később már assemblyben programozott, az egyetemi évek alatt pedig játékokat írt kábeltévé társaságok számára. Aztán informatikai szakújságíró, később pedig főszerkesztő lett. 2 évet töltött el a világ legnagyobb szoftveres multijánál, a Microsoft Magyarországnál online marketingesként és IT-pro közösségi programok vezetőjeként.

Innen egyenes út vezetett saját, kommunikációval és weboldalfejlesztéssel foglalkozó ügynöksége megalapításához. Így lett programozó marketinges, vagy ha úgy tetszik kommunikációs szakember, aki kódolni is tud. Retro iránti szenvedélye töretlen, maga is rendszeresen kódol és készít számítógépes játékokat 6502, ill. Z80 retro alapú platformokra.

Imre Loranth "Lawry"

Alapító

Lóránth "Lawry" Imre

Imre 8 éves korában boldog tulajdonosa lett egy Commodore +/4-es számítógépnek, miután szülei elvégeztek egy számítógépes alaptanfolyamot és úgy gondolták, hogy a számítógépek szórakoztatóak és biztosan hasznosak lesznek fiuk számára a jövőben. Hogy mennyire igazuk lett! Szerelem volt első látásra, a szegény gép szinte 0-24 órában dolgozott az első bekapcsolásától kezdve. Játékokat, demókat futtatott és kisebb programozási feladatokat hajtott végre. Nem lehetett megállítani.

Ahogy teltek az évek Imre számítógépek és játékok iránti szenvedélye egy pillanatra sem hagyott alább. Az évek során az európai szoftver-és hardvergyűjtők elkötelezett tagja lett, aki átfogó ismeretekkel rendelkezik a piacról és jól ismeri gyűjtő társai vágyait. Gyűjteményének különleges darabjait, örömmel mutatja be különböző kiállításokon, elkötelezett a szoftverek és hardverek informatika történeti kutatása, valamint az utókor számára történő megőrzése, archiválása mellett. A Neumann Társaság – NJSZT HCC szakosztályának alelnöke.

Magunkról

PleasureBytes.Games

Repülj velünk vissza a 80-as, 90-es évek világába, abba a mesebeli korba, amikor a számítógépes játékok még nem csak 0-ák és 1-ek voltak, amikor heteket, hónapokat vártál, hogy megszerezz, egy játékot, amit korábban egy újságban vagy egy bolt kirakatában láttál. Éld át újra az érzést, ahogy megkaparintod az áhított játékot és sietve téped le róla a fóliát, hogy mielőbb kipróbálhasd azt számítógépeden.

Mi a PleasureBytes-nál elhatároztuk, hogy időgépként visszarepítjük Partnereinket és Vásárlóinkat ezekbe az időkbe, lehetőséget biztosítva számukra, hogy hódoljanak gyűjtési szenvedélyüknek, elfogadva és elismerve ezzel a játékok különleges szerepét életükben.

Miért született meg a pleasurebytes.games?

Nem állítjuk, hogy régen minden jobb volt, de sok minden igenis jó volt! Például az az érzés, amikor vásároltál egy játékot és nem egy digitális kódot kaptál vagy egy linket ahonnan letölthetted a játékot, hanem egy esztétikus, ízléses dobozt, amit ha kezedbe foghattál és türelmetelnül nyitottad ki, hogy belekukkanthass a kincses ládikába.

Amint leemelted a doboz fedelét és megpillantottad annak tartalmát, azonnal magába szippantott és lebilincselt az ezernyi apró részlet, mely eddig rejtve volt belsejében. Később a doboz elfoglalta becses helyét gyűjteményed polcain, minden alkalommal amikor a szobába léptél és megakadt tekinteted rajta, látványa mosolyt csalt arcodra és elégedettség járta át szívedet.

A mai digitális világban szeretnénk többet mutatni a játékok fizikai valójából, hogy a játékélményen túl a gyűjtők vágyait is kielégíthessük. Minden játék, aminek részt veszünk megvalósításában kreatív és egyedi koncepcióval készül,  mely tükrözi alkotójának álmait, elgondolásait, személyiségének apró darabkáit.

Miért válassz minket?

Fontos számunkra, hogy a megjelenő újdonságok, ne csak a népszerű platformokra jelenjenek meg, lehetőséget szeretnénk biztosítani olyan kiadásoknak is, melyek egy-egy országra egyedien jellemző számítógépekre készülnek, ezáltal is biztosítva ezen – sokak számára – ismeretlen platformok nemzetközi bemutatására.

Munkafolyamatainkat úgy alakítottuk ki, hogy egyaránt alkalmasak legyenek kis tételben (50+) gyártott limitált kiadások megjelentetésére, vagy akár nagysikerű, a retro piac által ismert és favorizált termékek (1000+) előállítására.

Tisztában vagyunk azzal, milyen nehézségekkel szembesül egy programozó amikor ki szeretné adni játékát. Ismerjük a lehetséges buktatókat, csapdákat és jogi útvesztőket így komoly segítséget tudunk nyújtani a mű elkészültében. Célünk, hogy hosszú távú bizalomra, elégedettségre és kölcsönös sikerre épülő üzleti kapocslatot alakíthassuk ki.